BIZTONSÁGBAN A BALATONON – a nyári szezonon kívül is

BIZTONSÁGBAN A BALATONON – a nyári szezonon kívül is

Tisztelt Honfitársaink! Kedves Vendégeink, Sportolók!

A Balaton hazánk egyik kiemelten frekventált idegenforgalmi régiója, természeti kincsünk, egyben életterünk, munkánk, szabadidős tevékenységünk helyszíne és olykor eszköze is. Testületünk – az ebben a feladatkörben velünk együtt dolgozó szervezetekkel – évtizedek óta sokat tett annak érdekében, hogy a Balaton legyen Európa legbiztonságosabb tava, így is emelve az idegenforgalmi vonzó erejét. 

Ugyanakkor több éves tapasztalat – jónéhány tragédia – bizonyítja, hogy a Balaton veszélyes is tud lenni. Kiemelten fontos a felelősségteljes viselkedés, a felkészülés és a személyes képességek és korlátok pontos ismerete saját- és társaink biztonsága érdekében. A jogszabályokat, a közösségek (önkormányzatok, egyesületek, szövetségek és szakmai szervezetek) által a maguk számára kidolgozott intézkedéseket, ajánlásokat az első- és kiemelt közös cél – a biztonság – érdekében értelmezzük és tartsuk be.

A Balatonon dolgozók, sportolók, szabadidős tevékenységüket a vízen, vagy a tó nyújtotta lehetőségek kihasználásával végzők gondolják át a következőket:

  • Egyre inkább a hideg idő jön, késő őszi, téli időjárási jellemzők alakulnak ki. A Balatonon ilyenkor tapasztalható hirtelen leszálló sűrű köd és a 10 C-fok körüli vízhőmérséklet együttesen teszi nehezebbé a víziközlekedést, növelve az ezzel járó kockázatokat.
  • Kiemelten fontos a viharjelzési szezon utáni időszakban a vízre szállás előtt az időjárás-előrejelzés megismerése. Ez az Országos Meteorológiai Szolgálat met.hu honlapján, vagy a METEORA mobil applikációján is megismerhető.
  • Az ilyen speciális helyzetben, a hidegebb időben való hajózás, víziközlekedés során nagyon fontos az általános mentőeszközök megléte, minősége, használhatósága. Biztonságot adhat az irányt és a saját pozíciót is mutató eszközök (iránytű, kompasz, GPS, radar) használata.
  • A mentőmellény viselése nem szégyen, hanem a felelős viselkedés jelzése.
  • A segélykérések során hívható a 112-es egységes európai segélyhívószám, amely már a segélykérő helyadatait is elküldi – amennyiben IOS vagy Android rendszerű okostelefonról indítják a hívást. A 1817-es Balatoni Vízi Segélyhívószámra indított hívásukkal közvetlenül a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányág központját érik el. A BalatonHelp alkalmazás használatával a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata riasztható. Ez a hívó állomás GPS koordinátáját is azonnal továbbítja – ezzel segítve a felkutatást és a mentést.
  • Nagyon fontos a kommunikációs- és segélykérő eszközök akkumulátorainak feltöltöttsége, továbbá  a vízmentességének biztosítása, a vízmentes tokok alkalmazása.
  • Mivel az ősz-téli időjárási körülmények nagyban megnehezíthetik a segítséget nyújtók helyszínre történő megérkezését, ezért jelentősen megnőhet a mentéshez szükséges idő, amely így további komoly rizikófaktor a víziközlekedők számára.
  • Az időfaktor tehát ebben az időszakban nagyon lényeges. A megfelelő önmentési képességek és személyes reakciók szerepe felértékelődnek és elsődlegessé válik annak a tényezőnek a szerepe is, hogy miként készült fel a vízen közlekedő személy a késő őszi, téli hajózási, csónakázási tevékenységre és szituációkra.
  • Ebben az időszakban a Balatonon az egyéni sporttevékenységként végzett hajózási tevékenységet vagy csónakos horgászatot – a fent szereplő tényezők és időjárási körülmények miatt – annak ellenére sem javasoljuk, hogy a jogszabályok ezt megengedik. Legyen társunk mindig ezekben a tevékenységekben és hozzátartozónk tudjon arról, hogy mikor és milyen módon tartózkodunk a tavon.

A Balaton jegesedéséig a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság minden vízirendészeti rendőrőrsön, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a tó mindhárom medencéjében készenlétben tart azonnal bevethető mentőhajókat, azonban ezek bevetésének sikeressége csak a fenti szabályok, tanácsok betartásával lehet eredményes.

Összefoglalóan arra kérjük Önöket, hogy a Balaton késő őszi, téli használatával kapcsolatos javaslatokat, jótanácsokat is fogadják meg, a fentiek figyelembevételével tartózkodjanak minden olyan tevékenységtől, amelynek révén saját magukat, vagy családjukat, munkatársaikat veszélybe sodorhatják, a segítő- és egészségügyi ellátó kapacitásokat feleslegesen leterhelhetik, illetve nem követendő példát mutatnának környezetüknek.

Siófok, 2022. október 11.

Megértő együttműködésüket köszönjük!

A BFT Közbiztonsági Testület Vízbiztonsági Munkacsoportja tagjai nevében:
Jamrik Péter közbiztonsági tanácsos, a BFT Közbiztonsági Testület elnöke

 

A Balaton vízi biztonsági rendszere Európában egyedülálló, ennek további javítására a növekvő látogatottság, az időjárási változások, a vendégkör változó összetétele, valamint az ezekkel együtt járó 2017. évi balesetek okán a BFT Közbiztonsági Testülete „MENTŐÖV” címmel egy prevenciós program kidolgozásáról és bevezetéséről döntött.

MENTŐÖV PROGRAM

A MENTŐÖV program kidolgozását szolgáló, a Közbiztonsági Testület által előkészített szakmai háttéranyagok:

Back To Top